A kollégium története

A TAPOLCAI KOLLÉGIUM T Ö R T É N E T E 1952–2002 KÉSZÍTETTE : KESZLER GYULA 2004

1947 januárjában a községi közgyűlésen felvetődött egy kereskedelmi középiskola felállításának terve. Az állami iskola céljára kezdetben a – használaton kívül álló – zsidó iskolát javasolták. Hosszas vita után azonban alkalmasabb épületet találtak, a volt „levente otthont”, amely – bár a hadműveletek során ugyancsak súlyosan megrongálódott, államsegéllyel helyreállítható volt. Előnyt jelentett a nagy udvara, a mellette található sportpálya. A tervezett államsegélyt 25 192 Ft-ban állapították meg.(Tapolca Községi Tanács ülésének 1947. évi jegyzőkönyve)

1947. október 4-én a községi közgyűlésen közölték, hogy a „tervezett állami kereskedelmi iskola létesítésének terve nem teljesíthető. A Kereskedelmi és Szövetkezetügyi Minisztérium és a Kereskedelmi Szakoktatási Főigazgatóság közölte a tapolcai képviselő-testülettel, hogy segélyt adni nem tud.” (Tapolca község képviselő-testületének 1947. október 04-ei jegyzőkönyvéből) A közgyűlés jegyzőkönyvbe foglalta, hogy „a községben általánossá vált most már az az óhaj, hogy ne kereskedelmi középiskola, hanem gimnázium létesíttessék, mivel előreláthatólag a gimnázium látogatottabb, keresettebb iskola lenne. Az érdeklődés igen nagy, a szülők nagy része kívánja a gimnázium felállítását, de óhajtja a vidék is, Tapolca egész környéke és vidéke, mely vidék gyermekei könnyen elérhetnék ezt az iskolát. Tapolca nagyközség az általános iskolákon kívül más iskolával nem rendelkezik, noha magának a nagyközség lakosságának, de a vidéknek is arra igazán nélkülözhetetlen szüksége van. Az ifjúság nagy részben tanulni vágy, de a szegény, legtöbbször vagyontalan, kevés jövedelmű szülők vidéki városba, vagy községbe adni, elhelyezni, az iskola székhelyén a nagyobb költségeket viselni anyagilag nem bírják. A szegény néprétegnek is lehetővé kell tenni a tanulást, a tapolcai járásnak is, melyben talán aránylagosan legtöbb a szegény ember.”(Tapolca község képviselő-testületének 1947. október 04-ei jegyzőkönyvéből)

A volt izraelita iskolát szánták volna erre, de a gimnázium felépítését a három éves tervben, annak keretében is megoldhatónak vélték. A tanácsülés azonnal kéréssel fordult a kultuszminisztériumhoz, de 1950-ig minden hiába volt, mert költséghiány miatt sorozatosan visszautasították a kérést. Az 1948. április 29-ei képviselő-testületi közgyűlésen újra terítékre került a gimnázium létesítésének terve. A véghatározatban a következők állnak: „a község képviselő-testülete egyhangúlag hozott határozattal kimondja: 1. Kérelmezi a jelenlegi állami általános fiú- és leányiskola összevonását a községi tulajdont képező állami általános leányiskola épületébe az iskolák tanulóinak kevés létszáma miatt, mely összevonás után a községi tulajdont képező, jelenleg az állami általános fiú iskola elhelyezésére szolgáló egy emeletes iskolaépület megfelelő és végleges elhelyezésül szolgálna a létesítendő gimnázium céljaira. A gimnázium részére az egész épületet átadja. … 6. A létesítendő gimnáziumot népi kollégiummal kapcsolja össze, mely kollégiumban nyernek elhelyezést a szegény sorsú kellő anyagiakkal nem rendelkező gimnáziumi tanulók is. A népi kollégiumot társadalmi úton és az évi községi költségvetés terhére tart fenn, elhelyezését az izraelita hitközség használaton kívüli terme adja.”( Jegyzőkönyv Tapolca község 1948. április 29-ei képviselő-testületi rendkívüli közgyűléséről) Abban is döntöttek, ha az állam nem vállalná a tanári kar fizetését, úgy a nagyközség alkalmazná a gimnázium tanárait, és az illetményüket a községi költségekből biztosítanák. Az 1950. december 8-án összeült tanácsülésen újra felvetődött a tapolcai gimnázium létesítésének igénye és terve. Mohos Károly tanácstag indítványt terjeszt elő. Ismerteti, hogy „Tapolca község elöljárósága 1947. október 4-én tartott képviselő-testületi közgyűlésén tárgyalta Tapolca községnek gimnázium létesítését. Már akkor a község hangulata azon kifejezésre juttatta, hogy gimnáziumot Tapolcának! Az érdeklődés mind nagyobb volt és a múltban a községi képviselő-testület minden lehetőséget megtett, a kultuszminiszterhez kérelemmel fordult, ez folytatódott 1947. október 4-től 1949 nyaráig, és eredménytelen volt, mert a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1283-Tap.1./ 1949. IV. 8./ számú rendelkezésében közölte Tapolca községgel, hogy az ötéves tervben fedezet hiányában nem áll módjában gimnáziumot létesíteni. A szülői munkaközösség, a tanulni vágyó úttörők és fiatalok tanulási lehetőségei lettek elzárva a vallás és a közoktatásügyi miniszter hivatkozott leirata alapján, holott Tapolca község megfelelő épületet kívánt e célra biztosítani. Tapolca község immár 12 000 felüli lélekszáma nem nyugodhat bele az elutasító határozatba. Tapolca községnek gimnázium kell, és meg fogja valósítani! Környező vidékünk, a járási székhely, e munkájában a múlt kérelemben is, de most még nagyobb erkölcsi, és ha kell, anyagi áldozatokkal is támogatja e kérdést. Tapolca környékén bányák és ipari vállalatok tömegei vannak, létesülnek napról-napra, és központi fekvésénél fogva minden indok megvan arra, hogy a gimnázium létesítése esetén a tanulni vágyó fiatalokban hiány nem lesz. Ez ideig a tanulás nehézségbe ütközött, és ütközik ma is a fiatalok és a szülők részéről. Tapolcához 20–24 km-re van gimnázium, és a vonaton való közlekedés, az ezzel járó tanulási nehézségek: étkezés és egyéb kiadások a tanulókat vagy a szülőket visszarettenti. Mindezek dacára Tapolcáról 40 diákgyermek jár vidékre gimnáziumba, Sümegre. Tapolca község fejlődési viszonya, környezetének természeti szépségei, Tavasbarlangja, tavas tója, központi fekvése, bányái, ipari üzemei, vállalatai és közintézményei mind indokolják a gimnázium megvalósítását. Utasítjuk a Végrehajtó Bizottságot, hogy a gimnázium létesítésével kapcsolatosan Mohos Károly indítványának megfelelően a Vallás- és Közoktatási Miniszterhez kérelmet adjon be, és kérje a gimnázium létesítésének engedélyezését, valamint a társadalmilag összegyűjtendő összeg és az építési összeg közti különbséget államsegély formájában kérje fedezni. A gimnázium létesítéséhez bizottságot szervezünk. A bizottság hivatott lesz a gimnázium minden ügyében teljes mértékben eljárni, társadalmi akciót szervezni, és mindenképpen a megvalósulást elősegíteni.”(Jegyzőkönyv Tapolca község Községi Tanács gyűlésének 1950. december 8-ai üléséről) Az 1951. év legnagyobb eredménye a Batsányi János Általános Gimnázium megnyitása volt a háború alatt leégett, majd helyreállított volt zárda épületében. Az 1951/52-es tanévben 85 tanuló (40 fiú és 45 lány) iratkozott be a gimnáziumba. Az intézménynek ekkor még nem volt diákotthona, menza azonban már működött. Nem volt halogatni való idő, a következő évre biztosítani kellett a nagy számban jelentkező vidéki fiatalok diákotthoni elhelyezését. A tanács végrehajtó bizottsága 1952. április hó 7-ei ülésén a titkár ismerteti: „A Megyei Tanács VB Oktatási Osztály közölte, hogy július hónapban 30 000 Ft-os terv hitellel Tapolca diákotthont kap. Ez az összeg mely terv hitelbe lett beállítva, csak az épület külső és belső befestéséhez és kisebb javítások pótlására hivatott. A Megyei Tanács Oktatási Osztálya és a Községi Tanács erre alkalmas épületet a gimnázium közvetlen közelében vette tervbe, melyben 4 család lakik. Az épület elrendezésében és nagyságában 150– 200 diák otthonának és menzájának befogadására képes. A családok kihelyezése, illetve másutt való elhelyezése válik szükségessé. Ezzel kapcsolatban a keszthelyi Ingatlanközvetítő Vállalattal felvette a kapcsolatot, és a családok elhelyezésére a kapott ingatlanértékelési, illetőleg kártalanítási eljárás 16 000 Ft-os összegbe kerül. Minthogy a községi költségvetésben erre hitelfedezet nincs, a beruházási tervhitelből erre a célra felhasználni nem lehet, és beállítani sem pótlólagosan, így a községnek pótköltségvetést kell készíteni. Kéri a VB-titkár a Végreható Bizottságot, hogy pótköltségvetésbe való felvételét határozza el.”(1952. április 7-ei jegyzőkönyv a végrehajtó bizottság rendes üléséről) A VB a következő határozatot hozza: „A Végrehajtó Bizottság a tapolcai gimnázium diákotthonának elhelyezésével kapcsolatosan a lakók kártalanítására az Ingatlanközvetítő Vállalat által adott ingatlanértékelési igazolás alapján 16 000 Ft szükségletnek pótköltségvetésben való beállítását indokoltnak tartja. Minthogy bevételi többlet, hitel megtakarítás községi számadásunkban jelenleg nincs, így fedezetül állami támogatást kérünk. Utasítjuk a VB-titkárt, hogy a költségvetést készíttesse el, és jóváhagyásra terjessze fel. Megokolás: a rendelkező részben kellett határozni, mert a gimnáziumban tanuló gyermekek vidékről, 16–20–28–30 km távolságból járnak be, és a Megyei Tanács Oktatási Osztálya erre a célra beruházási hitelfedezetet biztosít. Az épület a követelményeknek megfelel, csupán a lakók áttelepítésén és máshol való elhelyezésén múlik, hogy fejlődő községünk és gimnáziumunk diákjainak szociális helyzetén javíthassunk, ennek érdekében a községi tanács az Ingatlanközvetítő Vállalat által benyújtott értékelési igazolás alapján múlhatatlan szükségességét látja hogy az ott lakó családok kártalanítás útján megfelelő lakáshoz jussanak.”7 A nem kevés utánjárás eredményeképpen a 809–277/1952 számú rendelettel az Arany János u. 10. szám alatti házat, amelyben Dr. Fehér Károly, Németh Imre és Szűcs Ferenc lakott (Deák-féle ház) a diákotthon létesítése céljából kiutalták. A diákotthon az 1952/53-as tanévben kezdte meg működését első és második osztályos gimnazista fiútanulókkal. A kezdet nagyon nehéz volt. Töreky László így emlékezik erre az időre: „1952 szeptemberében mint elsős kisdiák kerültem az akkor szervezett diákotthonba. Nagy öröm volt számunkra, hogy ott élhettünk, tanulhattunk, bár a körülmények nem voltak valami rózsásak. Egyetlen hatalmas teremben zsúfoltan éltünk, ott tanultunk, ebédeltünk és aludtunk is.” A felszereltséget hűen tükrözi a következő feljegyzés: „A tanulóknak maguknak kell hozni legalább egy lepedőt, egy pokrócot, egy párnát huzattal, egy mélytányért, evőeszközt, egy poharat.” A diákotthon létszáma ekkor 44 fő. Igazgató: Kóka László. Munkáját Tóth Tihamér főhivatású nevelő, illetve Varga Antal, Puskás István és Tóth Ferenc mellékhivatású nevelők segítik. Ha szűkös körülmények között is megindult az élet, és minden nehézségek ellenére nagyszerű dolgok születtek. Az igények rohamosan növekedtek. A Községi Tanács 1953. március 20-án tartott ülésének beszámolójából idézek: „Ez évben gyarapodni fog a község a diákotthon kibővítésében is. A diákotthon emeletet fog kapni, ahol a környék gimnáziumba járó diákjai kényelmesebb elhelyezést fognak élvezni.” Ugyanez év (1953) április 27-én született meg az a végzés, amely az Arany János u. 8. szám alatti romos házat diákotthon bővítésére kisajátítja Kovács István budapesti lakostól. A tulajdonos kártalanítási pert indított. 7 1952. április 7-ei VB ülésen hozott 51/1952. számú VB határozat Az 1953/54-es tanév is elég mostoha körülmények között kezdődik. Az ajtókon, ablakokon besüvít a szél, a helyiségek nedvesek. A közegészségügyi ellenőrzés súlyos kifogásolni valókat tapasztal. Kötelezően előírja az egészségügyi viszonyok konszolidálását. Ekkorra már sikerült a törzsépület lakhatóvá tétele, bár kevés itt is a helyiség, összesen három. Ebből egy háló, egy tanuló és egy iroda. A tüzelőt nem tudják tárolni, a tanulók a tél folyamán több helyről hordják össze. Még ebben az évben sincs kellő számú szekrény, tanulóasztal és szék sem. A konyhán ekkor már 150 főre főzik az ebédet. 1954-ben kezdik meg az Arany János u. 8. sz. alatti épület építését sok társadalmi munkával. E munkából a tanulók is derekasan kiveszik részüket. Ismét Töreky Lászlót idézem: „Jóleső érzés visszagondolni az építkezés idejére. Perzselően sütött a nap, s mi diákotthonos társaimmal dobáltuk kézről kézre a téglát. Hordtuk vödrökben és tráglikban a betonkeveréket. A következő esztendőben már élvezhettük munkánk gyümölcsét: új otthonunkban új élet kezdődött. Kialakult a mi diákotthonunkra később is jellemző önkormányzat a fegyelemben és a tanulásban.” Az épület átadása 1955 júliusában történik meg. Azokat az épületeket, melyeket eddig használtak (téesz és KIOSZ), visszaadják eredeti rendeltetésüknek. „Makarenko kommunáját idézték azok a történetek, melyek szerint a tanulók maguk dolgoznak, hogy mielőbb birtokba vehessék otthonukat. Az elkészült, nem éppen korszerű épületben az a felbecsülhetetlen érték, hogy a széleskörű társadalmi összefogás mellett a tanulók maguk szabadidejük javát felhasználva tevékenyen vettek részt az építésben. Nem világra szóló palotát építettek, de benne olyan emberek találtak otthont, akik éppen ott vértezték fel magukat világraszóló tettek vállalására. Nem csak a külső jelenti a kollégiumot. Nagyon szegényes lenne erre hivatkozni. Aki benne él, annak a zsúfolt hálók kedves otthont jelentenek, a szűk lehetőségek az egymáshoz tartozást erősítik, a közös életkörülmény, az életritmus magunkévá teszi az otthon minden szegletét, a másoknak talán idegent kedvessé, széppé varázsolja.”8 8 Mészáros György: A tapolcai középiskolai kollégium 25. évfordulóján. 1977. május 3.